Új gyógyszeripari laboratórium-komplexum Kőbányán

Új gyógyszeripari laboratórium-komplexum Kőbányán

Új épülettel bővítette budapesti gyógyszergyárát a súlyos és életveszélyes fertőzések kezelését szolgáló szerek gyártására szakosodott dán Xellia Pharmaceuticals. A 13 millió dollár – mintegy 3,5 milliárd forint – értékű beruházással 80 új magasan kvalifikált munkahely jön létre a kőbányai üzemben. Az új egység várhatóan novemberben kezd működni.

A 3000 négyzetméteres központosított laboratóriumi szolgáltatásoknak otthont adó új épület Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Carl-Ake Carlsson, a Xellia Pharmaceuticals vezérigazgatója adta át augusztus 22-én a főváros X. kerületében.

A Xellia a Novo Group holdingvállalataként működő Novo A/S 100 százalékos tulajdonában van. E cégcsoport termékei a világon 50-90 százalékos részesedéssel rendelkeznek. A most átadott laboratórium-komplexumban – ahol a legkorszerűbb mikrobiológiai és kémiai elemző laboratóriumokat hoztak létre – végzik majd a világon előállított összes Xellia gyógyszer végső ellenőrzését és tesztelését. A cég gyógyszeripari termékeinek piarca kerülésére a végső igent magyar mérnökök, gyógyszerészek és mikrobiológusok mondják ki.

Carl-Ake Carlsson üdvözlő beszédében arról szólt, hogy a magas szintű magyar szaktudás alapvetően fontos a Xellia számára, ezért is hozták létre Budapesten az új laboratóriumi szolgáltatásokat végző egységet. A vállalat elkötelezett a magas színvonalú munka, termékelőállítás mellett, aminek biztosítéka a magyar munkatársak kiváló hozzáértése.

A Xellia Gyógyszervegyészeti Kft. múlt évi árbevétele 18 százalékkal haladta meg az előző évit, és elérte az 5,5 milliárd forintot. Az idei évre is két számjegyű árbevétel növekedéssel számolnak a társaságnál – mondta Németh Zsolt ügyvezető igazgató.

A cég gyógyszer hatóanyagokat állít elő, ezek közül kettő kifejezetten az életmentő kórházi kezelésekben kap nagy szerepet. Emellett a dán tulajdonos további K+F tevékenységek Magyarországra telepítését is fontolgatja. A mostani beruházással a cégnél dolgozók száma csaknem eléri majd a háromszázat – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Forrás: MTI, fotó Bruzák Noémi

Hozzászólások

Hozzászólás

Szakápolás.net
ADMINISTRATOR
Profil

További cikkek

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close