Tanulmányúton a debreceni hospice ellátás munkatársai

Tanulmányúton a debreceni hospice ellátás munkatársai

Az európai hospice szemlélet bölcsőjeként is emlegetett londoni St’Christopher Hospice Education Centerbe látogattak tanulmányútjuk első állomásaként a debreceni Kenézy kórház év eleje óta működő 20 ágyas hospice osztályának munkatársai – tájékoztatott róla a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Porkoláb Gyöngyi elmondta: a neves hospice oktatóközpont megtekintése mellett hasznos előadásokon vettek részt, konstruktív beszélgetéseket folytattak ápolókkal, betegekkel és a St’Christopher Hospice Ház munkatársaival a humánerőforrás rendszeréről, a beteg útjáról, az otthonápolás és az intézményi ellátás kapcsolatáról, a finanszírozás és controlling kérdéseiről, továbbá a hospice szemléletének társadalmi beágyazódottságáról és a forrásszerzés lehetséges útjairól.

Európa legelső és legjelentősebb hospice centrumának a rövid továbbképzésén ott voltak a debreceni Kenézy-kórház és az egyetemi klinikai központ ápolási igazgatói, illetve a Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi vezetői is.

“A tanulmányút megerősítette bennünk, hogy az év elején Debrecenben elindított hospice ellátás jó úton halad. Az ellátáshoz szükséges infrastrukturális feltételek adottak, azonban fontos feladatunk a társadalmi szemléletformálás tovább bővítése, a hospice ellátás filozófiájának minél szélesebb körben való terjesztése” – mondta Porkoláb Gyöngyi.

Márciusban 20 ággyal elindult a hospice-palliatív terápiás osztály a debreceni Kenézy Gyula kórházban. Az osztályra Hajdú-Bihar területéről, szakorvosi javaslatra kerülhetnek be a végső stádiumú daganatos betegek, ellátásuk térítésmentes.

Az első hét hónap statisztikája szerint 162 betegnek és családtagjának tudtak segíteni az elengedésben, az átlagos ápolási idő 15,5 nap. A visszajelzések alapján rendkívül nagy az igény a terminális állapotú betegek palliatív és hospice szemléletű ellátására, ezt mutatja az osztály ágykihasználtságának egyre növekvő százalékos aránya: működésük első négy hónapjában a napi átlagos beteglétszám 10 fő volt, a második három hónapban ez a szám 15 főre emelkedett. Az otthoni hospice szakellátásban részesülő betegek száma is folyamatosan emelkedik – ismertette Juhász Árpád osztályvezető főorvos.

Porkoláb Gyöngyi hozzátette: a tapasztalatszerzés novemberben az esseni 30 ágyas hospice osztály meghívására folytatódik.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Hozzászólás

Szakápolás.net
ADMINISTRATOR
Profil

További cikkek

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close