Szeptember 15: limfóma világnap

Szeptember 15: limfóma világnap

A Magyar Onkohematológiai Betegekért Alapítvány honlapján láthatjuk az Élettörténetek című betegtájékoztató kisfilmet. A dokumentumfilmben amellett, hogy szakemberek beszélnek a limfómával kapcsolatos kérdésekről, problémákról és főként a kezelési lehetőségekről − betegek és hozzátartozók is megszólalnak, a betegségről vallanak. Szívszorító személyes vallomásokat hallunk, elmesélik, milyen fázisai voltak a betegségüknek, milyen fájdalmas kudarcok után következett a javulás.  Az itt látható emberek sorsában ez a közös: a film készítésekor mindegyikük jól érezte magát, láthatólag a gyógyulás útjára lépett.

Tavaly a limfóma világnapján megrendezett orvos−beteg találkozón került a közönség elé ez a film. Azóta elkészült a folytatása, az Élettörténetem II., amelyben a stáb tovább követi a betegek sorsát. A film a szeptember 15-én megrendezendő világnapi rendezvényen lesz először látható, ahol ismét orvos−beteg találkozóra kerül sor az Alapítvány szervezésében. A helyszín az egyik legjelentősebb vidéki kezelési centrum lesz, Debrecenben, ahol 10 éve onkohematológiai betegklub is működik. A filmbemutatón kívül, a figyelemfelkeltésen túl, a program célja a korszerű kezelési módok bemutatása lesz.

A limfóma a nyirokrendszer rosszindulatú megbetegedése, amelyben a fehérvérsejtek egyik csoportja, a limfociták szaporodnak el korlátlanul. Érintheti a nyirokcsomókat, a lépet, a csontvelőt, a vérképzőrendszert és más szerveket is. A betegség lehet akut vagy krónikus lefolyású. A limfómáknak két fő típusa van, a Hodgkin- és a non-Hodgkin-limfóma, amelyek további altípusokra oszthatók.

A limfómák döntő többségének kezelése során sugár-, illetve kemoterápiával jó eredmények érhetők el. Bizonyos típusok teljesen és véglegesen meggyógyíthatók, míg mások hosszabb tünet- és panaszmentes időszakok után ismét kezelést igényelnek. A legtöbb esetben sebészi kezelést nem alkalmaznak.

Az ún. B-sejtes limfómákhoz tartozik a megbetegedések nagy része, és ezek kezelésében, valamint a köpenysejtes limfóma és a krónikus limfoid leukémia gyógyításában történik napjainkban a legnagyobb előrelépés.

A limfómák gyógyíthatósága a betegség típusától és stádiumától függ. Hodgkin-kórban összességében 70% körüli a gyógyulási arány, de a korai stádiumokban ez akár a 90%-ot is elérheti. A non-Hodgkin-limfómák gyógyulási esélyei rendkívül nagy változatosságot mutatnak a folyamat altípusától függően.

Források:
http://daganatok.hu/limfoma/
http://www.limfoma.hu/
http://rakliga.hu/2016/limfoma-vilagnap-2016-uj-kezelesek-sport-etrend-a-gyogyulasert/
http://onkohemat.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás

Szakápolás.net
ADMINISTRATOR
Profil

További cikkek

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close