November 14: a cukorbetegek világnapja

November 14: a cukorbetegek világnapja

Tudatos életvezetéssel cukorbetegen is teljes élet élhető – erre kívánja felhívni idei kampányában a figyelmet a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete.

Az egyesület szerint a legfontosabb az, hogy az egyébként igen súlyos szövődményekkel járó betegség minél előbb kiderüljön. De még késői vagy rossz diagnózis esetén is sokféle eszköz áll a beteg rendelkezésére. Végül pedig érdemes tudni, hogyan védekezzünk a diabétesz romboló hatásaival szemben.

Füzesi Brigitta, a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnöke szerint a cukorbetegséggel lehet, de eleinte nem könnyű együtt élni, hiszen ez gyakran teljesen új életmód kialakítását jelenti, miközben az élet más területein változatlanul helyt kell állnia a betegnek. Valamennyi érintettnek, beleértve a családtagokat is, sok segítségre és türelemre van szüksége a megfelelő ismeretek elsajátításához.

Magyarországon jelenleg több mint hétszázezer diagnosztizált cukorbeteg él, és körülbelül félmillió azok száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla. A becslések szerint tíz év múlva a 20-70 év közötti korosztályban már minden tizedik ember cukorbeteg lesz Magyarországon.

A cukorbetegek világnapját, november 14-ét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szervezésében tartják 1991 óta az inzulin felfedezője, Sir Frederick Grant Banting Nobel-díjas kanadai orvos születésnapján. Az ENSZ által hivatalosan 2007-ben elismert világnapon a cukorbetegség rohamos terjedésére, a megelőzés lehetőségére és fontosságára hívják fel a figyelmet.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Hozzászólás

Szakápolás.net
ADMINISTRATOR
Profil

További cikkek

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close