Fotókiállítás autistákról a szindróma világnapjára

Fotókiállítás autistákról a szindróma világnapjára

Magyarországon és szerte a világon minden 68. embert és családját érinti az autizmus. A szindróma világnapja április 2-án van.

Komka Péter, az MTI/MTVA fotóriporterének Ezerarcú autizmus című kiállítása öt autista fiatalról készített portrén keresztül szeretné felhívni a figyelmet a szindrómára a világnap alkalmából. A tárlatot három héten keresztül Budapesten, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában lehet megtekinteni Budapesten, később pedig más nagyvárosokban is bemutatják.

A kiállítás megnyitóján Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár elmondta: ez a tárlat fontos lehetőség és esély arra, hogy ráirányítsák a figyelmet az autistákra. Hozzátette: valódi társadalmi integrációról akkor beszélhetünk, ha az autizmussal élőket vagy autistát nevelő családokat nem szigetelik el falak, hanem a társadalom szövetébe valóban be tudnak ágyazódni. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a társadalom megismerhesse ezeknek a családoknak a problémáit és megláthassa az utakat, hogyan tudja őket támogatni.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetsége elnöke felidézte, hogy április 2-át az ENSZ 2007-ben nyilvánította az autizmus világnapjává. A szervezet idei felhívásának központi témája, hogy bemutassa a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt (CRPD), amely elismeri ezen személyek függetlenségéhez és autonómiájához való jogát, illetve kiemeli, hogy ezeket az embereket másokkal azonos alapon és az élet minden területén megilleti a jog- és cselekvőképesség.

Az elnök szerint az esélyegyenlőség és a hozzáférhetőség megvalósításában komoly társadalmi feladat és felelősség is, hiszen nem érvényesülhetnek a fogyatékkal élők jogai, ha a társadalom tagjai nem ismerik az autizmust és nem fogadják el az idegi-, fejlődési rendellenességgel élőket, illetve ha a szolgáltatásokat nyújtók az élet minden területén nincsenek felkészülve az autisták fogadására. Mint mondta, “az autizmusról korszerű ismeretekkel rendelkezünk, amelyek elsajátítása elengedhetetlen feltétele autista társaink társadalmi részvételének”.

Borza Beáta, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala esélyegyenlőségi főosztályvezetője arról beszélt, hogy az ombudsman évek óta dolgozik a fogyatékossággal élők életminőségének javításán, valamint vizsgálja, hogyan lehet például az egészségügyben, az oktatásban vagy szakemberek képzésével javítani a helyzetükön. Hozzátette: az önrendelkezés egy egészséges számára természetes dolog, de az, hogy mit jelent az autonómia vagy a társadalomban való mozgás a fogyatékossággal – akár autizmussal, vagy autizmus spektrumzavarral – élő emberként, vagy ilyen személlyel együtt élve, az akkor látható, ha beszélünk ezekkel az emberekkel, beszélünk az ő problémáikról.

Az Autizmus Világnapján, a Ragyogj kéken! kampány keretében világszerte kék fényben világítanak ki ikonikus épületeket, a londoni Big Bentől a New York-i Empire State Buildingig. Magyarországon a Szabadság-szobor mellett az ország számos városában is kapnak kivilágítást neves épületek.

Forrás: MTI

Hozzászólások

Hozzászólás

Szakápolás.net
ADMINISTRATOR
Profil

További cikkek

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close