A magatartásbeli zavarok háttere túlhallás is lehet

A magatartásbeli zavarok háttere túlhallás is lehet

A diszlexia, a hiperaktivitás, a magatartásbeli és beszéd észlelési problémák mögött akár a túl érzékeny hallás is állhat. Ha ugyanis a kisgyerek bizonyos hangokat túl erősen hall, vagy olyan hangokat is észlel, melyek az átlagos ember számára felfoghatatlanok, akkor az idegrendszer képtelen a pihenésre. Ennek pedig ingerlékenység, kiszámíthatatlanság lehet a következménye. A túlhallás a tíz napos a Pataki-Kolláth féle hallásébresztő terápiával kezelhető.

Nulla decibelen is túl

Az átlagos gyerekek és felnőttek számára a nulla decibel a csendet jelenti. Akadnak azonban olyan kicsik és nagyok is, akik ez alatti tartományban is hallanak hangokat, például a falban futó áram neszezését. Ennek következtében azonban az idegrendszer gyakorlatilag nem tud pihenni, mert állandó a zaj. Arról nem is beszélve, hogy azoknál a gyerekeknél, akik túlhallástól szenvednek, megfigyelhető a pihenés képtelenség miatt egyfajta hiperaktivitás, magatartásbeli problémák kialakulása, sőt beszédészlelési, így beszédértési nehézségek is. Ez abból következik, hogy bizonyos frekvenciák tovább szólnak, túlcsengenek a fülben, így elnyomják a következő hangokat. Ezért is kérdezhetnek vissza olyan sokat a túlhalló gyerekek, mert nem értik a szavakat pontosan. Azonban ha halkan ismételjük meg az adott szót, akkor tökéletes a megértés. Azokat nevezzük tehát túlhallónak, akik a nulla decibel alatti hangokat is képesek felfogni, és hallani, így az ő hallásuk túlérzékeny. A túlhallás egyfajta adottság, és semmiképpen nem betegség, kezelése, főleg kisgyerekkorban, még az iskolás kor előtt azonban rendkívül lényeges.

Mi az a hallásébresztés?

A túlérzékeny hallású gyerekeket és felnőtteket a tíz napos Pataki-Kolláth-féle hallásébresztés terápiával kezelhetjük, melyet megelőznek a túlérzékenységet vizsgáló hallástesztek. Az eredményül kapott audiogram alapján egy saját személyre szabott terápián vesznek részt a páciensek. A Pataki-Kolláth-féle hallásébresztés lényegében a Berard módszeren alapul, és azt fejlesztette tovább, tette személyesebbé. A terápia nem más, mint napi kétszer fél órás zenehallgatás egy audiokinetron készüléken keresztül, melynek során a zenéből kiszűrik a zavaró frekvenciákat, az auditoros csúcsokat, és a saját audiogram alapján személyre szabják azt. Ez azt jelenti, hogy bizonyos időközönként rövid időre a zene közbe vágják a zavaró frekvenciákat, így tanítva és tréningezve az idegrendszert, hogy ezeket a zajokat hagyja figyelmen kívül. A zenehallgatás közben a gyerekek rajzolhatnak, kirakózhatnak, így más csatornák is bekapcsolódnak a halláson kívül, javítva a fejlődést, és a tanulást. A tíz nap eltelte után a siker majdnem mindig teljes, és mérhető.

Magyar továbbfejlesztés

A francia fül orr gégész, Guy Berard fejlesztette ki az első audiokinetront és a terápiás módszert az AIT-t (Auditory Integration Training). Több mint húsz évvel ezelőtt érkezett meg hazánkba is egy ilyen készülék, melyet Prof. Dr. Pataki László fül orr gégész, foniáter alkalmazott a Heim Pál gyermekkórházban. Mivel az eredményt nem találta kielégítőnek, úgy továbbgondolta és számos újítást végzett a módszeren, így mérhetővé vált a beszédértés zavarainak mértéke, és a kezelés utáni változások egyaránt. Manapság az ő módszerét nevezzük hallásébresztő terápiának.

Túlhall-e a gyerek?

Egy általános hallásvizsgálaton nem ellenőrzik azt, hogy a páciens nulla decibel alatt is hall-e hangokat. Így annak kizárására vagy megállapítására, hogy a gyerek túlhall-e vagy sem, mindenképpen halláslabor szükséges, ahol kiterjesztett vizsgálatokat tudnak elvégezni.  Budapesten jelenleg három helyen végeznek ilyen vizsgálatot: az MRE Bethesda Gyermekkórház audiológiáján, a SOTE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján a Tűzoltó utcában, és az EduKid Speciális Hallásdiagnosztikai Központban.

Forrás:
http://www.drguyberard.com/
http://www.hallasebresztes.hu/

Kép: Travis Isaacs, CC 2.0

Hozzászólások

Hozzászólás

Szakápolás.net
ADMINISTRATOR
Profil

További cikkek

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close